ÚJSÁGCIKKEK

Az alábbi cikkek a helyi lapban jelentek meg 2017. nyarán:

Hírek a sportegyesület életéből

 2016 decemberében a nagy fagyok megérkezése előtti utolsó pillanatban megtörtént a kis- és nagypálya kapui előtti részek gyeptéglázása. A munkálatokat sokan segítették társadalmi munkájukkal.

A pályavilágítás korszerűsítéséhez a korábbi támogatókon kívül további támogatást adott Szabó Dezső, és a LEKRI Kft. A februárban kezdődött szabadtéri edzéseket már a megfelelő megvilágításnak köszönhetően saját pályánkon tarthattuk.

2017 januárjában a Besenyő SC Rábapatona Sportegyesület megtartotta éves közgyűlését. A közgyűlésen elhangzott a pénzügyi beszámoló, melyet a közgyűlés megelégedéssel elfogadott. Sor került tisztújításra is. A három elnök közül Mező Jenő és László Jenő elnökök egyéb elfoglaltságuk miatt lemondtak vezetői tisztükről, helyettük Nagy Kornélt és Császár Imrét választották meg az egybegyűltek. Döntés született arról is, hogy az egyesület nevét Rábapatonai Besenyő Sportegyesületre módosítsuk, a rövid név pedig Rábapatonai BSE lett.

Februárban Sportbált, és jótékonysági gyűjtést szerveztünk. Mindkét esemény sikerrel zárult. Az összegyűlt támogatást még ebben a hónapban át is adtuk a támogatni kívánt családnak.

Április 14-én újra összegyűlt a falu apraja-nagyja, hogy a sportpályát és környékét szépítsük. Összegyűjtöttük a korhadó faleveleket, pótoltuk a hiányzó tujákat, beállítottuk a Kanizsa Józseftől kapott kétszárnyú kaput, lefestettük szürkére a pályákat szegélyező korlátokat. Az edzőpályán leállítottuk a labdafogó hálót tartó oszlopokat. A jelenlegi szemet gyönyörködtető zöld-fehér színezés Papp László és segítői keze munkáját dicséri.

Még ebben a hónapban Molnár-Nagy Béla polgármester irányításával, az önkormányzat finanszírozásában murvás parkoló került kialakításra az öltöző előtti területen, megszüntetve az esőzések utáni áldatlan állapotokat.

Április 30-ára Csapó Szilárd és Bognár Szabolcs felajánlásaként felállításra került a „Besenyő-les”, amiről a mérkőzéseket rögzíteni lehet. Az utolsó hazai mérkőzésre felhelyeztük rá a Bognárné Németh Nikolett által festett egyesületi címert.

A pályák füvének minőségi javításához Takács Antaltól és Barta Gézától kaptunk segítséget műtrágyázás és permetezés formájában.

Rendezvényeinkhez Kovács Gusztáv, Szöllősi Alex és Tóth Szabolcs étel alapanyag felajánlásával járult hozzá.

Az idei évben is pályáztunk az önkormányzatnál támogatásra. A megpályázott teljes összeget elnyertük egyesületi céljaink megvalósításához.

Ezúton is köszönöm, vezető társaim nevében is, az egyesület részére érkezett felajánlásokat, támogatásokat, az elvégzett társadalmi munkákat.

A gyerekek télen sem pihentek, teremtornákon vettek részt. A tavaszi szezonban is, a Bozsik-program keretében, mindegyik korosztály számára rendeztünk tornát, ahol gyerekeinknek hazai környezetben szurkolhatott a szépszámú közönség.

Az U7, U9, U11, U13, U14 és U16-os korosztályoknak továbbra is Nagy Kornél és Rácz Zoltán irányításával zajlanak az edzések. Annak érdekében, hogy U14-es és U16-os játékosaink is játéklehetőséghez jussanak, továbbra is kölcsönben az öttevényi sportegyesület megfelelő korosztályos csapataiban játszanak. Mindkét csapat bronzérmes lett a saját bajnokságában.

Júniusban a szezon zárásaként ismét megrendezésre került a Családi nap, ahol kicsik és nagyok együtt focizva, játszva köszöntek el egymástól a nyár végi újrakezdésig.

Női csapatunk a Megyei Kispályás Női Bajnokságban szerepelt, és a 12. helyen végzett. Házi gólkirályuk Németh Nikolett lett. A Farkas Roland edző vezette csapat januárban ismét nagy sikerrel rendezte meg az Éjszakai Tornát, húsvétkor pedig a Nyuszi Kupát.

Férfi felnőtt és tartalék csapatunk a megyei harmadosztályban szerepelt. Tartalék csapatunk Szöllősi Alex játékos edző vezetésével a bajnokságban a 9. helyen végzett.

Felnőtt csapatunk fölényesen, a második helyezett nagy riválist 12 ponttal megelőzve, megnyerte a bajnokságot. Házi gólkirályunk, egyben a bajnokság gólkirálya is Torma Attila (Zsenya) lett. A felnőtteket továbbra is Végh László, a tartalék csapatot Szöllősi Alex irányította. A bajnokság megnyerésével, a felsőbb osztályba lépéshez szükséges követelmények teljesítése okán biztosan változások jönnek a csapatok életében.

Szurkolóink egyesületünkről, csapatainkról, támogatóinkról, a rábapatonai futball múltjáról olvashatnak a www.besenyosc.hu honlapon. A mérkőzéseken történtekről mindig friss híreket találnak a Molnár Miklós által szerkesztett Besenyő SC Rábapatona facebook oldalon.

Nyári rendezvényeink

  • 07.15. Rábapatona – Egyházkarcsa öregfiúk mérkőzés.
  • 07. 29 – 30. XXXI. Besenyő Kupa.
  • 08. 26. II. Kis Besenyő Kupa az utánpótlás csapatok számára.

Szeretettel várjuk szurkolóinkat a fenti rendezvényeinkre is.

Molnár Ottó
elnök

Kovács Attila képviselőnk elgondolkodtató cikke is nagy sikert aratott:

Egy bajnoki cím margójára

Talán nincs is olyan ember a faluban, aki ne hallott volna róla, hogy a rábapatonai labdarúgó csapat megnyerte a megyei hármas bajnokságot. Sokan voltunk kint az utolsó, fölényesen megnyert mérkőzésen, illetve az azt követő érem- és kupa átadáson. Rengetegen szurkolták végig a szezont itthon és idegenben is, míg mások az interneten keresztül értesültek a meccsek alakulásáról. Az azonban közös bennünk, hogy mindannyian szorítottunk a győzelmekért, a bajnoki pontokért.

Most azonban nem is annyira a szurkolókról, nézőkről és szimpatizánsokról szeretnék szólni, hanem azokról, vagyis inkább azokhoz, akik csupán legyintenek az eredmények hallatán, mondván hogy ez csak egy játék, ahol tíz-húsz fickó futkos másfél órán keresztül, miközben a többiek a pálya szélén kiabálnak nekik, de a kenyér ettől bizony nem lesz olcsóbb.

Nos, ez utóbbi állítással nehezen tudnék vitatkozni. A kenyér valóban nem lesz olcsóbb attól, ha a patonai srácok győznek vasárnap, de bizony sokan közülünk vidámabban ébrednek hétfőn, miközben munkába, iskolába sietnek és könnyebben viselik el a mókuskerék monotonitását, ha eszükbe jut az előző napi siker. Mindenkinek szüksége van arra, hogy tartozzon valahova, s ez a csapat és ez a sikerre éhes, lelkes közönség egymásra talált, összetartozik.

Említhetném, hogy a labdarúgók jó szereplése öregbíti községünk hírnevét, hírünket viszik ezzel a környéken és a megyében, de van ennél egy sokkal fontosabb hozadéka is a sikernek: Az a sok csillogó szemű fiatal, aki kint van a pálya szélén vasárnaponként és nézik a nagyokat, miközben ők maguk is játszanak valamelyik utánpótlás csapatban. Mert a Rábapatonai Besenyő SE nem csak az első csapatot jelenti, hanem az összes korosztályos gárdát, sok-sok gyereket is.

Vannak, akik talán még csak az óvodában passzolgatnak a pöttyös labdával, de látva azt, hogy mennyien szeretik a jó focistákat itt a faluban, egész Magyarországon és a nagyvilágban, talán egy lökést kapnak ahhoz, hogy valamelyik korosztályos csapat mezét magukra húzzák és egyszer ők fogják majd a kezükbe a bajnoki serleget.

Mert ugyan most már nap mint nap nézhetjük a sportcsatornákon a Real Madridot, a Juventust vagy éppen a Ferencvárost, de hiába van az orrunk előtt a készülék, ezek a csapatok akkor is távol vannak tőlünk. A mi fiaink viszont közel és egész más megtapasztalni a szurkolás örömét, a játék szépségét a pálya szélén állva, a fű illatát érezve, mint a fotelben a TV-t bámulva.

Lehet, sőt biztos, hogy nem lesz mindenkiből Puskás Öcsi, Nyilasi Tibor vagy Gera Zoltán, de ha igazolt labdarúgó vagy „csak” sportos és egészséges felnőtt válik a mostani gyerekekből, már megérte!
És ne felejtsük, Puskás is a grundról jutott el Madridba, vagy éppen Dzsudzsák Balázs futballkarrierje is a Nyírlugos SE-ben kezdődött. De ne is menjünk még ennyire messze sem, hisz a csapatunk kapusa, Nagy Kornél is az első osztályig vitte korábban. Szóval miért is ne válhatna valamelyik most még a serdülőben játszó fiatalból elismert, híres, akár európai hírű játékos?! Nem tudhatjuk, kiben mi rejtőzik! 🙂

Szeressük hát ezt a csapatot, ezeket a játékosokat, mert megérdemlik! Legyünk büszkék az elért eredményeikre!

Én az vagyok.

Kovács Attila
önkormányzati képviselő

Még egy cikk:

ARANYOS VASÁRNAP

Két éve, az új egyesület alakulásakor, még kevesen gondolták volna, hogy újjá szervezett csapatunk ilyen jól fog szerepelni a bajnokságban.
2017 június 11. nevezetes napként vonul be Rábapatona sporttörténetébe. 21 év után újra bajnokcsapatot ünnepelhettünk településünkön.

Az utolsó bajnoki mérkőzésen, a patonai búcsú délutánján, hazai környezetben, hazai szurkolók népes tömege előtt a Bezi ellen fölényesen (10:0) megnyert utolsó mérkőzéssel is bizonyították a csapat tagjai, hogy érdemesek a bajnoki cím viselésére. A mérkőzésen a kezdő rúgást Nagy Csaba, az utolsó patonai bajnokcsapat csapatkapitánya végezte el.

Felnőtt férfi csapatunk Végh László edző irányításával toronymagasan vezetve megnyerte a Megyei III. osztály Zefiro Győr-Mosonmagyaróvári Csoport bajnokságát, 12 ponttal megelőzve a tavalyi bajnok Csíkvánd csapatát.

Még egy okunk is van az ünneplésre, hiszen csapatunk játékosa, Torma Attila lett a bajnokság gólkirálya. 49 találatával a megyében a legtöbb gólt rúgva szerezte meg a gólkirályi címet.

A bajnokcsapat tagjai: Nagy Kornél, Rácz Péter kapusok, Bán Bertalan csapatkapitány, Balázs Bertalan, Bognár Olivér, Császár Dominik, Fehér László, Gáspár Bence, Karácsony Tibor, Kertai Márk, László Krisztián, László Martin, Máté Miklós, Molnár Ramón, Nagy József, Németh Gábor, Ócs Sándor, Reisinger Attila, Szabó László, Szöllősi Alex, Torma Attila, Varga Martin, Varga Zoltán, Vég Antal mezőnyjátékosok, Végh László vezetőedző.

A mérkőzést követően a csapat és a szurkolók óriási ünneplése közepette Molnár-Nagy Béla polgármester akasztotta a játékosok és az edző nyakába a várva várt aranyérmet, és adta át a bajnokság megnyeréséért járó kupát.

A mérkőzésre kilátogatóknak, a szurkolóinknak, az ünneplés szervezésében és lebonyolításában résztvevőknek és vezetőtársaimnak is köszönöm, hogy segítettek méltón megünnepelni és felejthetetlenné tenni a résztvevők számára ezt az örömteli pillanatot.

Molnár Ottó

elnök

Rábapatona futball klubjának életéről, fejlődéséről szól.